• Bemutatkozunk
  • Galéria
  • Rajzpályázat
  • Ti kérdeztétek
  • Hasznos tudnivalók
  • Áraink
  • Elérhetőségeink
Tudástár

Gond van a tanulással?
Az iskolás korúvá válás számtalan kérdést vet fel a családban. Elég érett-e a reá váró megpróbáltatásokra? De, ha elég okos és érett az új helyzethez való alkalmazkodásra, miért ne menjen?
Ha ezen a dilemmán túl jutottunk, újabb jelenségekkel szembesülhetünk, hogy csemeténk tanulási hatékonysága nem az elvárásoknak megfelelően alakul. Ez adóthat a megváltozott helyzet kiváltotta szorongástól, a fokozott megfelelni akarástól, de oka lehet koncentráció zavar, motivációhiány vagy egyes képességek lassúbb fejlődése is. Bármit tapasztalunk érdemes minél hamarabb a pedagógussal együttműködve tisztázni a felmerülő problémát. A tanulás során felmerülő gondok az egészen enyhe tünetektől a tartós, minden területre kiterjedő akadályozottságig terjedhet. /A súlyosabb problémák általában már az óvodás korban kiderülnek, köszönhetően a különböző szűréseknek./
Mit jelent az akadályozottság?
Több szempont szerint is lehet csoportosítani:

  • iskolai,szervezeti szempontból – a követelményeket nem tudja teljesíteni
  • fejlődés-lélektani szempontból – pszichikai fejlődésében zavar van
  • tanulás-módszertani szempontból – a bevált tanulási eljárások alkalmazása is nehézségekbe ütközik

Nehézségek és fokozatok
Tanulási nehézség tünetei: feltűnő és problémát okozó tanulási és szociális viselkedésben, az iskolai munka eredménytelenségében mutatkoznak meg elsősorban. Kialakulásának oka lehet például egy lassúbb tempó, családi problémák miatt bekövetkező tanulási visszaesés, esetleg halmozottan hátrányos helyzet.
Tanulási zavar: Ha a gyermeknél egy képességterület működésében – különösen az olvasás, írás, helyesírás vagy számolás tanulásakor – tartós és súlyos nehézségek jelentkeznek (pl. diszkalkulia, diszgráfia, diszlexia). Egyéb területeken ezeket a gyermekeket általában jó teljesítmények jellemzik.
Tanulási akadályozottság: A tünetek általánosan minden területen átfogóan, súlyosan, és tartósan jelentkeznek. A probléma gyökere lehet genetikai elváltozás, de gyakran nem csak a gyermekben keresendő, hanem a gyermek és a szokásos iskolai környezet viszonyában is.
A tanulásban akadályozottság a hazai gyógypedagógia szakkifejezése egyrészt a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői, Rehabilitációs Bizottság által enyhén értelmi fogyatékosnak minősített gyermekek (2-3 %) másrészt az általános iskolában tanulási nehézségekkel küszködő tanulók megnevezésére használják.(kb. 13%)
Az értelmi sérülés diagnosztizálása minden esetben orvosi, gyógypedagógusi és pszichológusi feladat. Gyanú esetén általában már óvodás korban elvégzik, ahol a defektus milyenségét, eredetét állapítják meg (lassúbb fejlődési ütem, az idegrendszer enyhe, különféle eredetű, örökölt vagy egész korai életkorban szerzett sérülései),és a fejlesztés irányvonalát is meghatározzák.
A tanulásban akadályozott gyerekek többségének élete csak néhány területen akadályozott, amit egyéni fejlesztéssel és a számára megfelelő tanulási környezet kialakításával korrigálni lehet. Minél fiatalabb életkorban kezdődik a fejlesztés, annál hatékonyabb és eredményesebb.

Korai fejlesztés

Az ember fejlődési üteme az élet első éveiben a leggyorsabb. Ez az időszak minden gyermek számára különösen fontos. Ha ezt a legfogékonyabb időszakot nem használjuk ki, sokkal nehezebb az esetlegesen hiányzó képességeket megszerezni, korrigálni, vagy soha nem jut el arra a szintre, amit a benne rejlő képességek lehetővé tennék.

“A gyermek életében az első három év nagy jelentőségű, mind a szociális, az interperszonális kapcsolatok alakulása, mind az érdeklődés, ismeretszerzés, motiváció, mind az alapvető kognitív folyamatok szerveződése szempontjából.” /Lányiné 1985/

Külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a későbbiekben kevesebb igény merül fel az egészségügyi és szociális szolgáltatások iránt. Kevesebben szorulnak évismétlésre.


Egyéni fejlesztő foglalkozás

A fejlesztő foglalkozáson való részt vétel a gyermek számára egy új közeget biztosít szülő nélkül, indokolt esetben szülővel. Elősegíti a szocializációt az otthonitól eltérő környezethez való alkalmazkodással. Egyénileg folyik a fejlesztés az egészséges fejlődés menetet követve.


Kiscsoportos fejlesztő foglalkozás

Ezeken a foglakozásokon elsősorban a megközelítőleg hasonló fejlődési stádiumban lévő kisgyermekek számára nyújtunk konkrét fejlesztő tevékenységeket. A csoport létszám maximum 4 fő.

Fejlesztő pedagógus

Prevenciót, valamint komplex módon több részterületre kihatva képesség és készség fejlesztést végez. Normál övezetbe tartozó gyermeknél tehetséggondozással, tanulási és magatartásproblémával küzdőknél korrigálással foglalkozik. Más szakemberek keze alá dolgozik.

A munka a gyermeki önállóság mellett irányítással történik.

Minél fiatalabb a gyermek annál nagyobb hangsúlyt kap a preventív jelleg, mely alapján kiküszöbölik a tanulási problémák kialakulását.

Gyógypedagógus

Részt vesz a vizsgálatokban, kontroll vizsgálatokban, a diagnózis felállításában. Önállóan dolgozik, tervet készít, fejlesztő foglalkozásokat tart.

Normál és eltérő nevelési igényű gyermekekkel egyaránt foglalkozik.

Játék

A játék az a központ, ami szociálisan is megfelelő keretet nyújt ahhoz, hogy a pszichikus funkciók megfelelő hőfokon értelmileg, érzelmileg kontrolláltan, a motoros nyugtalanságot, figyelemzavart, impulzivitást pozitív irányba befolyásolja.

Az idegrendszer különböző folyamatai között közös nyelvet teremt. Összekapcsolja az egyes funkció területeket.

Társas hatásait illetően, pedig ötleteket, modellt nyújt a szülőknek. Fejlesztik a kapcsolatfelvétel és a kapcsolattartás készségét.

A kisgyermek problémáinak feldolgozása, diagnózisa, fejlesztési programja mindig játékos elemekből épül fel. Akár a mozgás, akár az észlelési folyamatok vezérlik cselekedeteit mindig ott rejtőzik a jel, a szabály, a szimbólum is. A játékterápia ezek megfejtésén alapul. A játékosság alapkritérium, a módszerek keretei játékkeretek. A fejlesztés a gyermek olvasatában maga a játszás folyamata, a játéktárgy varázsa, funkciója, a játék szabálya, öröme.

Az utóbbi évek modern agykutatási eredményei alapján, ismerté váltak azok a megismerő tevékenységek, amelyek biztosítják azon tanulási folyamatok eredményességét, amelyek elkerülhetővé teszik a teljesítménydeficit kialakulását.

A mi módszerünk ezen eredményeken alapszik. Jól szerkesztett játékhelyzetekben, amelyet praktikusan páros játék vagy társas játék helyzetnek hívhatunk. Megjelenik a modell, a modellkövetés, intenzív kommunikáció, a megismerő konfliktus. A gyermekek együttléte vagy a felnőtt-gyermek páros játéka biztosítja a fejlődést. Lehetőséget nyújt az egyes lépcsőfokok elérésére. A játéktevékenység közben kölcsönös egyeztetésben, adott esetben vitával döntik el az egyes lépések sorát és felfokozott motivációs töltéssel, koncentrált figyelemmel játszanak.

A szocializációs funkciók (azaz érzelem, akarat, frusztrációs tolerancia, kommunikációs készségek, meggyőzés stb.) és értelmi folyamatok (a gondolkodás célirányos, kereső lépései, a rövid idejű memória folyamatok munkamemóriává alakulása, a figyelem terjedelme, tartóssága, megoszthatósága), a tudatunktól független érzékelés folyamatainak szelekciós képessége, a problémamegoldás gyorsasága, pontossága.  Mindezek együtt fejleszthetők, ezért hatásuk sokszorosa annak, mintha csak egyik vagy másik funkcionális kört céloznánk. Az egyéni teljesítményt viszont nem szakad el a társas teljesítménytől, sőt jótékonyan erősítik egymást.

Az egyes játékok használatakor világosan nyomon követhető, hogy milyen nehézségeket kell leküzdeni a kisgyermeknek, hogy minden megfeszített figyelmére szükség van ahhoz, hogy döntéseket hozzon, tulajdonságokat hasonlítson össze. Mindenfajta játéktárgy ezt követeli,legyen az mozgásos, érzékeléses, vagy akár szabály jellegű, egyéni vagy összetett. A legalapvetőbb agyi folyamatokat, a figyelmet és a memóriát fejlesztik. A nagy és finommotoros mozgások és az észlelés összerendezésén túl, segítik a képi szimbolikus és nyelvi szimbolikus folyamatok fejlődését.

A foglalkozásaink felépítése, a mozgásos játékok, az érzékelő vagy vizuális játékok és a szabály- szerep játékok pontosan ezeket a területeket agyi funkciók erősítését szolgálják.

A kisgyermek mozgással, érzékeléssel, döntésekkel összekötve szerez élményeket és tanul meg bizonyos értelmi műveleteket. Mindez azt az óriási lehetőséget biztosítja, hogy az élménygondolkodáshoz szokott személyiség képes legyen átélni a gyors döntésképesség, és a gyorsan kivitelezhető megismerő siker élményét.

4-5 éves korban ezekben a folyamatokban változás történik. A műveletek előtti szemléletes gondolkodás egyensúlya megbillen, szétesik, és átadja helyét az óvatosan és lassan szerveződő értelmi műveleteknek.

A gondolkodási stratégiát fejlesztő játékok, amelyek a mozgásos cselekvés által, képi vagy más észleléses csatorna vezérlésével (pl. tapintással) segít keresni, válogatni, majd dönteni. Mozgósítja az agy belső figyelmi, emlékezeti, problémamegoldó folyamatait. Ez a folyamat 7-8 éves korig tart. Az átmenetet a képességstruktúra biztosítja. Ilyenkor a gyermek a játékban már képes szimbolikusan gondolkodni, de az értelmi műveletek később szerveződnek. A gondolkodási mód váltásakor derülhet fény diszfunkciókra.

Az életkori sajátosságokat szem előtt tartva a megelőzés és a korrekció lehetőségét a játék hordozza, mely tartalmazza azokat a viselkedési, gondolkodási stratégiákat, mozgásmintákat, amely a későbbi sikeres iskolai pályafutást biztosítani fogja, és részévé válnak egy egészséges fejlődés menetnek, a személyiségfejlődés egészének. (Forrás: Dr. Páli Judit előadása 1995 Pécs)

 

Gyorslista az iskolakezdéshez szükséges ismeretekről,
bővebben az ajánló rovatunkban olvashat a témáról:

  • nevének, életkorának, lakóhelyének ismerete
  • szülei neve, foglalkozása
  • testvéreinek neve, életkori viszonyítása: idősebb-fiatalabb
  • testrészeinek megnevezése, funkciójuk ismerete, páros testrészek fogalma
  • bal . jobb irány stabil ismerete
  • tisztálkodás és fogápolás szabályai
  • térbeli távolságok megítélése: közel, távol
  • időbeli távolságok érzékelése: napszakok
  • napok nevének sorrendben történő ismerete
  • az évszakok megnevezése és jellemzőinek ismerete
  • az öltözködés és az időjárás kapcsolata
  • a ház helyiségeinek, berendezéseinek megnevezése
  • zöldségesben, gyümölcsösben termő növények felismerése
  • állatok megnevezése, csoportosítása: ház körül élő, vad, állatkertben élő állatok
  • a számok felsorolása legalább 10.ig, számlálás
  • több, kevesebb, kisebb-nagyobb, alacsony-magas, ugyanannyi, egyforma
    fogalmának ismerete
  • a színek felismerése
  • alatt, felett, között, mellett, előtt, mögött fogalmának ismerete
  • beszéde legyen folyamatos és érthető
  • figyeljen a történetekre, képes legyen a tartalmát elmesélni
  • a hallással felfogott utasítások megértése
  • a figyelem terjedelmének növekedése
  • önállóság az öltözködésben /cipőfűzőkötés/ tisztálkodásban, étkezésben
  • különböztesse meg a közlekedési lámpák színét, és értelmezze
  • végezzen el többféle feladatot egymás után
  • építsen, fessen, gyurmázzon, formázzon, játsszon szívesen egyedül és társakkal
  • érdeklődjön az olvasás, írás, számolás, a számok és a betűk iránt

Az olvasni tudás NEM lehet követelmény!

HA EGY GYEREK

Ha egy gyerek szidalmakban él, megtanulja az ítélkezést.

Ha egy gyerek haragban él, megtanulja a harcot.

Ha egy gyerek félelemben él, megtanulja a rettegést.

Ha egy gyerek szánalomban él, megtanulja az önsajnálatot.

Ha egy gyerek gúnyban él, megtanulja a szégyent.

Ha egy gyerek féltékenységben él, megtanulja az irigységet.

Ha egy gyerek szégyenben él, megtanulja a bűnbánatot.

Ha egy gyerek biztatásban él, megtanulja az önbizalmat.

Ha egy gyerek megértésben él, megtanulja a türelmet.

Ha egy gyerek dicséretben él, megtanulja az önbecsülést.

Ha egy gyerek helyeslésben él, megtanulja magát szeretni.

Ha egy gyerek elismerésben él, megtanulja, hogy jó, ha célja van.

Ha egy gyerek önzetlenségben él, megtanulja az önzetlenséget.

Ha egy gyerek tisztességben és őszinteségben él, megtanulja, mi az igazság és a becsület.

Ha egy gyerek biztonságban él, megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben.

Ha egy gyerek barátságban él, megtanulja, hogy jó a világban élni.

Ha egy gyerek nyugalomban él, megtanulja megtalálni a saját békéjét.

A te gyereked miben él?

Gyermekünk hatodik életéve

Gyermekünk hatodik életéve felé közeledve meg kell barátkoznunk az iskola gondolatával.
Az iskolaválasztás kérdése mellett felmerül bennünk: alkalmas-e gyermekünk az iskolakezdésre?
Ennek a nehéz kérdésnek a megválaszolásában szeretnénk segítséget nyújtani.

A dokumentum letöltéséhez kattintson erre a linkre!

Olvasás tanítási módszerek

Zsolnai József nyelvi, irodalmi és kommunikációs programja

A programban az olvasás tanítása olyan képességfejlesztés, amely az első osztályban kezdődik, és az általános iskolai tanulmányok idején folyamatosan tart. Az első szakaszban az olvasás megtanítása, a másodikban tempójának és pontosságának fokozása, a harmadikban a hangos és néma olvasás gyakoroltatása a cél.

Az olvasástanítás párhuzamosan alkalmazza a szintetikus és a globális módszert. Szóképes előprogrammal kezdődik, ezt követi a betűtanítás. Az írástanítás az olvasással párhuzamosan történik, a gyerekek egyszerre tanulnak szóképeket és betűket. A betűtanításnál egyszerre tanítják a nyomtatott és az írott kis- és nagybetűket, kettő-hét betűből álló betűcsoportokban. A csoportok kialakításában az írott betűk alakját veszik alapul, azonos betűelemeket tartalmazókat egyszerre tanítják. A tankönyv feladatai a helyes ejtés, nyelvtani elemzés képességét is fejlesztik.


Analitikus-szintetikus módszer

A fonikus módszer első lépéseként a gyermekek a magánhangzókat tanulják, amelyek időtartamának érzékelését mozgásokkal kísérik. Ugyanígy veszik sorra a mássalhangzókat, a folyamat végén minden betűt, szótagok, szót és mondatot segítség nélkül el tudnak olvasni. A módszer része a programfal, ez segít az önállóságot, a kreativitást, és élvezetessé teszi az olvasástanulást.


Szóképes (globális) módszer

A gyermek először a szó egészét figyeli meg, amelyből korábbi tapasztalatait felhasználva következtet annak jelentésére. Így az olvasás kezdő szakaszában már sikert ér el, és ez segíti a későbbi hangoztató és betűfelismerő munkában. A szókép tanulás a négy-öt évesek aktív szókincsére épít. A hosszan elhízódó olvasás-szóképtanulással egy időben folyik az írás előkészítése.


Elemző-összetevő módszer

A gyerekek először szóképes eljárással szavak egészének olvasását tanulják meg, azután kezdik a szavak hangokra, betűkre bontását. A szavak összeolvasását mondatok, majd rövid szövegek olvasása követi. A szóképes előprogram után következik, az analizáló-szintetizáló módszer. A betűtanításnál az összetéveszthető betűket nem egyszerre tanítják. Előtérbe helyezik a néma olvasást, értést.


Intenzív-kombinált módszer

Ebben a programban a gyerekeknek csoportosítva tanítják a betűket, meglehetősen gyorsan (hatot egyszerre). A megtanult betűkből állítják össze a szavakat, amelyeket azután mint alakzatokat sokszor ismételve rögzítenek. A betűtanítást előprogram nem előzi meg, azonnal olvastat. A cél a folyamatos olvasás gyors kialakítása.


Pálcika módszer

Teljes néven vonalelemekből építkező, kreatív betűtanulási módszer, amelyben kiemelt szerepe van a cselekvésnek, a pálcikákkal való “játéknak”. A gyermekek kezdetben olyan alapszavakat tanulnak, amelynek vonalait, betűit pálcikából ki tudnak rakni. Az így sorra vett szóképeket olvassák, betűnként elemzik, majd leírják.

Kedves Anyuka, Apuka!

Szeretnéd kibontakoztatni gyermeked képességeit?

Segítenél neki, hogy jó eredménnyel álljon helyt az iskolában?

Ha igen, szeretnénk figyelmedbe ajánlani ingyenes képesség fejlesztő feladatsorunkat! Csupán annyit kell tenned, hogy feliratkozol az alábbi mezőben, bejelölöd gyermeked korát, és mi elküldjük neked az ő korosztályának megfelelő feladatsort. Idősebb gyerekeknél célszerű a fiatalabbaknak szóló feladatsorokat is bejelölni.

A teljes feladatsorozatot elvégzők ingyenes állapotfelmérést kapnak, ahol a gyermekedre szabott fejlesztési javaslatokat adunk!

A * csillaggal jelölt mezőket szükséges kitölteni
Név*
Email cím*
Gyermeke / gyermekei életkora*
Elérhetőség

Szeged, Kukorica u. 8.

+36 70 / 414 0716

info@nefelejcstanoda.hu

Skype: nefelejcstanoda

Fejlesztette:
Partnereink

Adatvédelmi nyilatkozat